Füstölgés (A partvonalról)

Egy mondás szerint, ha valamit elszabtunk, utólag már szabhatjuk. Valahogy így vagyunk a Budapesten a Szabadság téren fölállított vitatott emlékművel is.
Már az első lépéseknél hiba történt – született egy döntés, amiről előzetesen nem voltak egyeztetések, nem írtak ki pályázatot… -, amit később már nem lehetett korrigálni, a döntéshozók nem is akarták.
A politika annyira exponálta magát ebben a kérdésben, hogy már nem is lehet visszahátrálni. Mindenki mondja a magáét, de amiről igazából szó kellene, hogy legyen, arra már nem figyel senki. Párbeszéd meg végképp nincs.
2014. május 27-én fölállítottak egy emlékművet a holokausztév tiszteletére Kolozsváron. Mindez történt a szociáldemokrata román kormány, a konzervatív városi vezetés, az RMDSZ, a zsidó hitközség és a kolozsvári közösségek tudtával és támogatásával. Olyan szervezetek között volt egyetértés ebben a kérdésben, akik között egyébként nem szokott az lenni.
Mi meg dagonyázhatunk és cipelhetjük magunkkal ezt a tüskét is és közben füstölöghetünk.




There are no comments

Add yours

Loading...