Napló – 2.

Ma ismét találkoztam N. Pista bácsival, öreg barátommal, Kisújszálláson. A Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermében futottunk össze egy rendezvényen.
Mesélte, hogy ötven évvel ezelőtt amputálták a lábát egy baleset következményeként.
– Remélem, nem ünnepeltétek meg? – kérdeztem nevetve.
Ő is nevetett.
– Azt nem, de azt igen, hogy ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a feleségemmel.
– Kérdőn néztem rá.
– Két héttel a balesetem előtt.
– Fantasztikus, hogy kitartott melletted.
– Igen. Három évvel később házasodtunk össze. Egy lányunk és egy fiúnk született, és öt unokánk van.
Aztán arról beszélt, hogy a napokban kapta meg a Móricz sorozat utóbbi három kötetét.
– A boldog embert oda is adtam az anyósomnak – mondta.
– Hány éves az anyósod?
– Kilencven. Képzeld, minden reggel azzal kezdi, hogy elolvassa a megyei napilapot. A politikában napi toppon van.
Beszélt dr.Pallagi Gyuláról, Móricz nagybátyjáról, a gimnázium egykori igazgatójáról, akiről tér van elnevezve Kisújszálláson és aki matematikai szaklapokba írt annak idején.
A rendezvény nagyságára utalva mondtam, hogy néha nem árt fékezni, mert nehogy úgy járunk, mint a Legényanya szereplői, tútoljuk.
Pista bácsinak erről megint eszébe jutott egy történet.
– Annak idején a gépjárművezetői oktatóm is azt mondta, a fék használatát a legnehezebb megtanulni – mesélte egykori élményeit. – A gázt előbb-utóbb mindenki megtalálja, a féket viszont mindig időben kell használni.

x x x

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború. Gavrili Princip meghúzta a ravaszt.
Tudjuk, a falon lévő színpadi fegyver egyszer csak elsül.
Gavrilo Princip nem a startpisztolyt húzta meg ugyan, de a politikai dramaturgia szereti ezt a látszatot kelteni.




There are no comments

Add yours

Loading...