temetőszob

Gulisio Tímea: LAPOK PÉCS KRÓNIKÁIBÓL – Apokalipszis

A pécsi temető több mint száz éves.
Az új temetőhöz új szabályok és rendeletek is készültek.
Szabályozták a sírásómester feladatait és kötelességeit is.
Többek között azt, hogy a boncolásig a halott ujját csengővel kellett összekötni,
az esetleges tetszhalottak kiszűrése érdekében.
A korabeli híradások szerint Pécs a magyarországi városok halálozási statisztikájában
Budapest után a második helyet foglalta el.
Halottak és sírok azonban nem csak a mostani temetőben fekszenek,
hanem a város alatt is megtalálhatók. A római kori temető
a mai Széchenyi tér helyén volt. Két Pécs létezik, egy élő és egy holt.
Ahogy múlik az idő, úgy azok, akik az élő Pécshez tartoznak, átkerülnek
a holtak városába, de valamilyen módon mégis élők maradnak.
Annyiban, amennyiben emlékeznek rájuk.

Vannak, akik csak fényképezni járnak a temetőbe. Leginkább régi művészsírokat.
Külön parcellát nyitottak Ágnes – szebben mondva- szeretőinek,
valójában áldozatainak. Akik egytől egyik tűzbe mentek volna, vagy mentek is érte.
Igen, az Ő közelebbi bemutatását kihagytam a városnézésből,
de csak hogy ne érezze magát kellemetlenül öregsége miatt.
Ugyanis rögeszméje, hogy olyan kultúrember kevés van az országban,
aki őt nem ismerte fiatalon, és aki nem rökönyödne meg mostani valóján.
Az eszébe sem jut, hogy éppen azért, mert negyven éve látták,
nem ismernék meg.
De most itt állunk sírszobra előtt, tudtommal a világ egyetlen temetői képmása előtt,
melyet még élő személyről mintáztak. Saját maga rendelte adósságra,
így próbálván megakadályozni, hogy pompás vonásai, termete romlásba menjenek.
Gyakran kijár ide, hogy tükörbe nézés helyett a fiatalkori önmagát csodálja.
Nézzék, ott jön! Tisztelt Utasaim, kérem Önöket, ne essenek pánikba,
csak maradjanak szorosan mögöttem, és csöndben várjanak a fák alatt!

Mielőtt a szoborhoz ért, riadtan körbenézett, mint egy vackát titkoló vadállat.
Kontyát egy mozdulattal lebontotta, és a szobor arcra fölnézve fésülködni kezdett.
A bolondok gyerekes szelídségével mosolygott magában.
Kirúzsozta előbb a saját száját, majd a magassarkújában inogva  fölmászott
a talapzatra, hogy kisminkelje a szobrot. Mikor már elég tökéletesnek ítélte,
átkarolta karcsú derekát, és a semmitmondó kőszemekbe bámult szerelmesen.
Gyengéden csókolgatta, majd egyre vadabbul, egészen vörösre maszatolva mindkét arcot.
Veszettül kaparta a szoborét, hogy eltüntesse a szépséghibát,
de körmei csak vastag GALAMSZARRÉTEGET hántoltak le. Tehetetlen dühét
önkielégítéssel vezette le: egyik kezével szoknyája alá nyúlt, másikkal alteregója
hideg mellét markolászta és fogaival csikorogva harapta a guanót nagy falatokban.
Valaki a lombok mögött nem bírta tovább, hangosan felkacagott:
– Ezért a gusztustalan nőért haltak meg ilyen sokan?




There are no comments

Add yours

Loading...