hate_love

Gulisio Tímea: Láncreakció

Mindig úgy kezdődik, hogy ellenszenvesnek találok valakit,
azért nézem a fotóit, hogy kielemezzem milyen ocsmány,
és egyre többet nézem ugyanezért egyre több képét,
fröcsögve szidom és még több szidnivalót akarok felfedezni rajta,
ezért még többet foglalkozom vele, nem alszok miatta és csak róla tudok írni,  de még mindig irtóra utálom, és ennek hangot is adok,
majd következő fokozatként, mivel már unom az egysíkú utálást,
próbálok valami minden emberben közöset felfedezni benne,
például hogy ő is öregszik, vagy fáj a lába, ezért sajnálom,
a sajnálat pedig elpuhányít, és még több emberi tulajdonságot találok,
amelyek idővel irreális túlsúlyba jutnak,és rég nem látom az eredeti problémát,  mégis azt ismétlem, hogy szemét, utálom, szemét, utálom, mintha beakadt volna a lemez,  és mivel egyre inkább bírom, egyre többször kell igazolnom magam hogy, márpedig igenis utálom,
de következő lépcsőként már nem is utálom csak úgy, hanem meg akarom ismerni,  hogy tényleg utálnivaló-e, ha pedig nem annyira, akkor megharagítom, hogy bántson és mondhassam, hogy na tessék, igazam volt, hogy szemét,  aztán kezdődik minden elölről, ismét azért érdekes mert szemét,  de mivel már ismerem, hozzám tartozik és magamat mégse becsmérelhetem egy rossz ember társasága miatt, inkább jobbnak állítom be magam előtt is, mint amilyen, önként és dalolva az áldozata leszek, aztán megbüntetem és ő lesz áldozattá, békülni kell, úgy tenni mintha érdekelnének az olyan formaságok mint a bocsánatkérés,
mert még nem ismerem el, hogy én is pont olyan antiszociális vagyok, mint  a kezemet fogó rossz ember, talán ezért böki a csőrömet a milyensége,  saját magamat közösítem ki benne, hogy aztán átéljem az újraegyesülést, pontosabban páros maszturbációt,
ha ez nem sikerül, azért keresek másikat, egy hasonlót, ha sikerül, azért.




There are no comments

Add yours

Loading...