zongora

Gulisio Tímea: Folyamatábra

Korán megöregedni, vagy meg se öregedni,
egy tolószékbe felismerhetetlenedni, mint Maria Callas,
akinek a cédéjét hallgatom épp, pedig ki nem állhatom az operát,
és az énekléshez se sok közöm van, legfeljebb néhány énekesnőhöz,
akik valamiért legtöbbször átlagnál szebbek, épp az utamba akadnak
és nem méltóztatnak arrébb billegni, míg meg nem…

Anyám szerint, aki zenész, az egyetlen, amiért élni érdemes,
az a szép muzsika, a költészet semmi. Ehhez képest
nem tud, és nem szeret élni.
Ötévesen a koncertzongora alá bújva még nagy terveim voltak,
legalábbis fel se merült, hogy nem leszek valaki, minimum festőművész,
ahogy az se, hogy a garázsból kikukázott kacatokból nem tudok
szárnyakat összerakni és hipp-hopp itt, meg ott teremni, mint Tom és Jerry.
A tanítónő azt mondta zseni vagyok, jobb iskolába kellene járatni,
de a család okosa nagybátyám volt, aki előbb számolta ki fejben a példát,
mint a zsebkalkulátor és kisujjból kirázta a Zeneakadémiát.
Hogy zongorázni se voltam hajlandó tanulni,
ez végképp elvette maradék becsületemet is, örülhettem, ha megtűrnek.
Van egy olyan vélekedés, miszerint mindig a nagy emberek,
főleg tanárok gyerekei a legférgesebbek.
Nos, én kukackáimat hamar elkezdtem becézgetni, nevelgetni,
minél többen és minél nagyobbak voltak, annál különlegesebbnek
éreztem magam. A morbiditás kezdetektől végigkísért, kora kamaszkorban
szexuális motívumokkal párosult, és egyre extrémebb perverziókat termelt ki.
Azt hittem, örök magányra vagyok kárhoztatva, ami igaz is,
ám a belső egyedüllét nem zárja ki, sőt vonzza a felszínes ismeretségeket.

Most ott tartok, hogy megszületett Gulisio Tímea, lázadni,
maga se tudja, mi ellen, és hogy kinek jó ez, kit érdekel egyáltalán,
és mennyi a kifutási távolsága, lefutási ideje, mi az értelme,
megnyugszik, vagy Dorian Gray-féle szörnyeteg lesz belőle,
azzal a különbséggel, hogy elváltozó képmását maga pingálja napról napra,
közben Callas a Pillangókisasszony áriáját csicsergi.




There are no comments

Add yours

Loading...