Cheikh Lô Budapesten

Cheikh Lô Budapesten

         A fellépés apropója, hogy a lemezforgalmazó cégek által kitalált világzene kereskedelmi kategóriába sorolható zenei termékek szakvására – WOMEX, azaz World Music Expo – néven 2015.-ben Budapesten volt! Bálna központtal, több helyszínen. Az 5 napos rendezvény napi programjai mellett kiadott egy szakmai életműdíjat is, melyet Cheikh N´Digel Lô (ének, gitár, ütőhangszerek) kapott. A kiemelt koncertnek a MűPa adott otthont október 25.-én este…

A szenegáli illetőségű muzsikus művészete és szellemisége inkább egy régiót képvisel – Nyugat-Afrikát -, mint onnan egyetlen országot. Ahogy a koncerten is említette: Felső-Voltában (ma Burkina Faso), Bobo-Dioulasso városában született még a múlt század ötvenes éveiben, szenegáli szülőktől. Fiatal korában dobolt és énekelt, a gitárt később vette fel. Boboban tagja volt a Volta Jazz zenekarnak, mellyel játszott többek közt kubai és kongói pop dalokat, de burkinai zenét is – a helyi igények szerint. 1978.-ban Szenegálba települt, és az ott élő wolof közösséghez csatlakozott (mely népesség ország lakosainak 43%-ával az egyik fő államalkotó nemzet a mandikák mellett).

A 40 éves zenei múlttal rendelkező zenész egy műfajnál sem horgonyzott le igazán! A fentebb említettek mellett Nyugat-Afrika teljes zenei hagyományából merít, de használ afro-latin, karibi, észak-amerikai, nigériai – pl. dzsudzsu – elemeket is a saját népe mbalax műfaja fontossága mellett. (És itt kell elnézést kérnem olvasóimtól, hogy az itt emlegetett műfaj- és stíluselemek jelentésének feloldását nem adom, de cikkem terjedelmébe ez most nem fér bele).

         Lô szellemiségéhez fontos megemlíteni, hogy egy, az iszlámhoz tartozó spirituális szufi vallási csoport tagja. Tanításuk egyik alapvetése: „Imádkozz úgy, mint ha már holnap meghalnál és dolgozz úgy, mintha sosem halnál meg.” Cheikh Lô meggyőződéssel áll ki az elesettek mellett, békét hirdető vallásossága zenéjét is áthatja. Budapestre 6 fős „delegációval” érkezett, melyben Samba N´Dokh M’Baye (ütőhangszerek: kongák, tama), Baye Mahanta Diop (gitár), Thierno Sarr (basszusgitár), Khadim M’Baye (ütőhangszer:szabar), Wilfrid Zinsou (szaxofon) és Badou N’Diaye (dobok) szerepelt.

A Bartók-terem szépszámú nézőközönsége – mintegy 60%-san volt tele a terem – egy része már ismerte és várta a produkciót. Ez a színpadralépők felé tett gesztusokon is látszott – és nem csak a fekete-afrikai nézők gesztusain. A muzsikálást a színpadra bevonuló zenekar 5 tagja kezdte, majd Cheikh is csatlakozott a nyitószámhoz; mely egy európaias hangzású ballada volt énekkel, édes-bús szaxofonszólóval, majd a végére tempójában kissé felpörgetve. A szám után némi konferansz Burkina Faso-ról, Bobo-ról, Ougagadougouról, az előzményekről, életéről…

Másodiknak afrodzsez {afro-jazz} stílusú darab következett, ének nélkül, de finoman kavarva a felépített ütős-állvány hangszerein! Később, már a 3. számban a főnők a gitárt is a nyakába akasztotta. Afrobít{afrobeat}-tánczenét játszottak a tvisztkorszak – a múltszázad korai hatvanas éveinek táncdivatának – megidézésével.

Sorrendben negyediknek latinos, európaias zenét hallhattunk, persze mindent a sajátos – talán wolof? – nyelven…Ezután – végre – a következő számban megjelent a zene hangzásában Afrika is: a nyers erő és szépség, amiért eljöttem. Persze, a közönségközt jelenlévő, latinzene-kedvelő „táncoslányok” már előbb elkezdtek mozgolódni a terem oldalán, de mikor egy beindult feketebőrű férfi a közönségből felkapaszkodott a színpadra és – az ügyelők nagy kétsébeesése közben! – ropta a táncát. Nem volt könnyű dolga, hiszen a hosszú, elhalkuló részekkel megspékelt darabban az elemi ritmusok nem végig, hanem inkább ciklikusan voltak jelen. A szám végén a táncosfiú a helyére kavarodott.

6.: a kubai Irakere zenei világa. Olyan latin zene, melyben afrikai nyelven énekelnek (mint a kubai feketék, akik az Irakere hangzásának is egyfajta különleges színt adnak!)! Majd a La bamba  – egy nagyon ismert latin sláger a múlt század ötvenes éveitől, Ritchie Valens szerzeménye! – közismert dal hangulata(7.): ismét latin-rak {latin-rock}, az Irakere és a Santana hangzásának keveréke, végén csacsacsa lezárással.

A következő (8.) számban bejött a zenekar 7. tagja, aki dzsembén – [djembe] játszott. Afro-dzsezt hallhattunk, de itt is a refrénben\témazárásban az európais hangzás volt uralkodó, kellemes szaxofonszólóval… A pótdobos kimenetele után francia-nyelvű afrobít következett, némi regi-hangzással {reggae}, szép, izgalmas énektémával, de – számomra – a zenei kíséretében már egy kicsit uncsin.

A 10. francia szöveggel felvezetett gyorstempoójú dal: európaias afro-dzsez szaxofonszólóval szintén az uncsi kategóriáját jelentette nálam. Ekkor történt a zenészek bemutatása is, s kiderült, evvel lett vége a bő egyórás műsornak.

A kiköveltelt két ráadás: az első, afrikai énekkel előadott latinos darab, illetve a gyorsabb (és hosszabb), a kommunikációba a közönséget tapssal is bevonó rész után véget ért a 80perces muzsika.

A játszott zenei stílusok egyedi keverékét Cheikh Lô különleges hangja egészíti ki: fátyolos és magas, ott kecses és rugalmas, majd szempillantás alatt ugrik mélyebb regiszterekbe. Szintén jellegzetes a zenész külseje: vékony, szikár alak vaskos raszta tincsekkel és az elmaradhatatlan napszemüveggel. A WOMEX életműdíját a zenei teljesítmény mellett társadalmi és emberi nagyságával, példamutatásával is kiérdemelte. Egyik célja az, hogy zenéjével a belső és külső békét, a munka becsületét hirdető vallási tanítást minél többekhez eljuttassa. „Ha a zene nem elég jó, az üzenetre sem fognak figyelni, ezért a zenének nagyon jónak kell lennie” – vallja.

S hogy a koncerten az afrikai helyett inkább latin hangulat jött le, ez az előéletében benne volt. Viszont sajnálom, hogy az interneten is megtalálható, igazán dögös afrikai hangulatokból csak nagyon keveset hallhattunk. Mert azért latin együttesek gyakrabban megfordulnak minálunk, mint szenegáliak.

 

2015. november                                                  Libisch Károly




There are no comments

Add yours

Loading...