Bábel-estek a MűPa-ban – Nem jobbhíján!

(AlteRetro)

 

A rendszerváltáskor (1990.) figyeltem fel az első lemezét Hollandiában kiadó zenekarra, a Kampec Dolores-re. Csodás hangok világával, izgalmas szövegekkel, etnós\újhullámos bít\rak hangzásokkal kápráztattak el. Szerencsénkre, a Hajnóczi Csaba (egykori Kontroll Csoport) vezetésével működő együttes azóta is jelen van koncertéletünkben! Ha nem is a média előterében, és olykor rövidebb-hosszabb megszakításokkal. Én utoljára majd 3 éve, a komáromi erőd színpadán hallottam\láttam őket élőben. Illetve a február 6.-i AlteRetro című Bábel-esten a Művészetek Palotája színpadán.

Bevallom, egy kissé elkerülte a figyelmemet a 2014. őszétől, Marton László Távolodó szerkesztésében folyó sorozat, amely címében a bábeli nyelvzavar gondolatiságával a műfajok és stílusok sokszínűségét egymásmellé-szerkesztésükkel próbálta bemutatni. Elsősorban nem a divatirányzatok és népszerű előadók számbavételét, inkább egy történelmi helyzet és az abból fakadó tematika fontos elemeit. Az eddigi műsorok (Csók, Falupest, Kabaré, Groteszk) után a sorozat ötödik műsora volt az AlteRetro

Talán nem érdektelen most az alternatív zenei gondolkodás – tehát az adott időszakban a főáramos BPR (bít\pop\rak – beat\pop\rock) produkciók mellett a kevesebb közfigyelmet kapott, olykor a népszerűséget egyenesen elvető zenei irányzatok! – előadóit számbavenni! Ha jól megnézzük, például a ma kellően népszerű Makám egykor e szín részese volt, de a Balaton, az Európa Kiadó, Kontroll Csoport vagy Sziámi-SZIÁMI, a Kampec Dolores is ide tartozott, illetve közülük némelyik ki sem lépett e körből, megmaradt alternatívnak. Tehát alternatív zene mindig egy adott korszak népszerű zenéihez képest képez másságot, választási lehetőséget, olykor zenei értéket is, de ez utóbbi nem alapkövetelmény.

Az AlteRetro estet Kistamás László vezette fel\le\el (egykor: Kontroll Csoport, Balkán Futourist). Számomra olykor idegesítően. E szerepben ő először egy Bop-Art koncerten rémített meg felkészületlenségével, még 1986-ban! Azóta fejlődött: itt csak erőltetett és mesterkélt volt, szinte végig. Dehát nem őmiatta, hanem a produkcióért jöttünk! Azt pedig a Kampec Dolores vitte a hátán.

Két számot – (Séta, A bivaly hátán) – muzsikált a Kenderesi Gabi, Hajnóczy Csaba, Vajdovich Árpád, Grencsó István, Németh Csaba felállású zenekar. majd színrelépett az első vendég: Vigh Mihály (közben Hajnóczy és Grencsó kiment). Az előadott mű (Főbevertek a cigányok) engem nem győzött meg V.M. nagyságáról, sőt!. Ez itt nagyon gyenge volt, és ráadásul ez a bazseva az esemény megcsúfolásának hatott – akkor még! Más kérdés persze, hogy ebben a közegben a Balaton vagy Trabant okán Vigh Mihályt meg lehetett hívni, de engem sem a Balaton-lemezek, sem az általam egykor hallott koncertek (pl. Ikarusz Művelődési Otthon) nem győztek meg arról hogy ez nekem kell! Tarr Béla filmjeihez viszont szerzőként, előadóként hangot talált (de ez egy más dolog).

A folytatás 2 számában („Ma este te vagy a főnök”, Úgy futok) újfent teljes lett a zenekar, és a szokásos hangulatokhoz még egy kellemes fuvolaszóló is kapcsolódott. A hatodik szám után („Száll feléd a tavasz”) a műsorvezető és Hajnóczi Csaba beszélgettek a Besúgók és provokátorok dalról (ami a Kontroll Csoport-száma volt egykoron).

A következő műsorszám a totipotens alkotó Fe.Lugossy László volt. A zenészként, filmesként, képzőművészként, költőként is jelenlévő művész az A.E.Bizottság tagjaként, illetve saját zenekarával volt legismertebb, de a szentendrei képzőművészek csoportjának egyik vezető alkotója is (talán nem kell nagyon emlékeztetnem a két évvel ezelőtti szenzációs műcsarnoki Bizottság-kiállításra). Szóval: erre az estére verssel és filmmel készült.

A Sejtmegújító fogalomregenerátor figyelemre-méltó alkotás volt még akkor is, ha hangulatában, intenzitásában vegyes, és egyenetlen kissé. Vannak benne szenzációs gondolatok (bocsánat, de homo senilitas-korban lévőként, egyszeri filhallás után nem tudok idézni!) – Az utolsó bölény egy majd 20perces filmtanulmány, egy nagyon jó ötlet filmes-verses-zenés kidolgozása. Alapvetően és filmként: hosszasan és uncsin. Ezt egy 5-perces, szenzációs filmmé lehetett volna vágni (persze, akkor a vers, ami mögötte hangzik, nem lett volna ugyanaz), hisz voltak képi és zenei ötletek hangulatok benne! De így: a türelem próbája volt számomra!

A műsor idáig következetesen  az egykor újhullámos\pank {new wave\punk} hatásokra elindult zenei alternatívákból szemezgetett. Krulik Zoltán szíereplésével viszont a más gyökerezettségű (és akkoriban e törekvések mellett, tőlük függetlenül működő), az etno-folk\dzsez műfajok emblematikus együttese, a Makám frontembere és meghatározó személyisége lépett színre! Ő akusztikus gitárral kísért versmegzenésítésekkel, Petri György 14 hangulatjelentésével szerepelt! A 2013-ban kiadott, és koncerteken általában kamaratrióval eljátszott darabok még így, lecsupaszított hangszerelésben is kellően ütősek, sikeresek voltak…

A Déri Miklós fotós szereplése előtti konferálás a kistamási – amúgy sem magas – szintet is alulmúlta! Avval sem tudtam igazán mit kezdeni, hogy mit keres egy fototárlat a színpadon. Mert ha az alternatív popkultúra „nagyjainak” akkori és jelenkori képeit együtt látjuk: azt szerettem volna! De az ekkor készült, és később elveszett fotókra hivatkozva láthattuk az akkori szereplőket a mában, öregurasan vagy mamakoruan; ez engem és így NEM dobott fel. Most egy nagyszerű fotoportré-sorozatot kaptunk, ami szinte „bárkiről” készülhetett volna. Hosszú volt és unalmas így, főképp, hogy a szereplők egy részéről – nem minenütt jelenlévőként! – akkor is csak hallottam, és némelyikükről azóta sem!

A folytatásban a Kampec Dolores alapmű: a Levitáció következett! Ezután belépett a porondra Müller Péter Sziámi. A vendégek közül ő az alternatív színpadon gyakorlatilag 1981. óta folyamatosan jelen van. Zenekarai (U.R.H., Kontroll Csoport, Sziámi-Sziámi, stb), jelenlegi színházi produkciói, költészete, Seress Rezső-estje mind sokrétű tehetségét mutatják, és nyitottságát a különféle művészeti alkotások iránt. Őt az elmúlt években háromszor is láttam, köztük a színházi produkciójával is. Itt is önmagát adta: a világegyetemista bohócot. Szereplése két száma és a záró Kampec Dolores-szám utáni fináléban mindenki szerepelt az Ideje van című „örökzöldben”

Összefoglalva: némi hiányérzettel távoztam a műsorról. A pozitív volt, hogy az egyes produkciók a nagyszínpadra-kerüléssel egyfajta elfogadást nyertek, viszont némely műsorszám – és előadó – megmaradt a klubszintű jópofiság szintjén, s ezáltal a „csizma az ebédlőasztalon” érzést kaptam. Számomra elvárás, hogy „a csizma NE kerüljön az asztalra”! Ennek ellenére szívesen várom a további összeállításokat.

Megint kissé sokára írtam ki magamból ezt a beszámolót, de kissé nagyon „el voltam havazva”! BOCS! Talán még így is érdekelhet valakit!

  1. Húsvét



There are no comments

Add yours