Wayne Shorter négyes

Wayne Shorter a Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem színpadán

Egykoron, Miles Davis együttesének tagjaként, zeneszerzőjeként figyeltem fel Wayne Shorter szaxofonosra még 1970-ben, majd – még fiatal rajongóként  – a WEATHER REPORT – benne Zawinul, Shorter, Vitous – lelkes híve lettem! Később, a WEATHER REPORT feloszlásával eltűnt Shorter a látókörömből! Nem kerestem nevét, mert a W.R. utolsó korszaka számomra már túl érdektelen volt.

Shorter 2009.-ben járt már Magyarországon ugyanevvel az együttessel, de akkor lemaradtam róla. Most,  legutolsó budapesti koncertje után viszont meg kellett állapítanom, hogy a távolságtartó ránemfigyelést rosszul tettem (Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem, 2016. április 11.)! Mert az idén 83-éves muzsikus járása ugyan már nem fiatalos, de muzsikája meghallgatása rendkívüli élményt jelentett számomra.

A Shorter-zenekar ezúttal 4 fős volt. John Patitucci nagybőgőzött, Brian Blade dobolt, Danilo Pérez pedig zongorán muzsikált a szoprán és tenorszaxofonon játszó mester mögött. Az 1933-es születésű Shorter kisérői mind fiatalok – fiatalabbak! – voltak; legalábbis a mesterhez képest. E négyes állandónak mondható, hiszen e század legelejétől ebben a felállásban játszottak legtöbbször. Persze, azért mindenki csinálja a maga elképzelését is…

Az 1959-es születésű muzsikus, John Patitucci például Chick Corea zenekarában szerzet nevet magának (ELECTRIC BAND, ACOUSTIK BAND), és ebben a funkcióban már nálunk is járt. Viszont a muzsikus más formációkban való zenélésekori zenésztársainak a felsorolása igencsak hosszú és impozáns listát eredményezne…

Danilo Pérez idén tölti be az 50-et A panamai születésű muzsikus klasszikus zongorát tanult egy panamai konzervetóriumban. Az Államokban elvégezte a Berkley–t, s jelenleg a nagy nemzethez tartozóként Boston lakója. 1989-től Dizzy Gillespie zenekrának tagja volt a mester haláláig, majd  Charlie Haden, Jack deJohnette, Winton Marsalis, és még sokan mások következtek. Termékeny muzsikus, hisz a kezdetektől (1989.) vagy 20 album őrzi a játékát.

Persze, az ütőhangszerek varázslója – a zenekar bejaminja a maga 46 évével –  sem friss motoros, hiszen saját bandája mellett (BRIAN BLADE FELLOWSHIP) játszott Joshua Redman, Joni Mitchell, Bill Fraser stb. kisérőjeként is. 2000.-ben csatlakozott Shorterhez, és azóta,- rövidebb távollétek mellett – tagja a csapatnak. Ő rendkívüli, tudatos játékos, igazi kreatív hangvarázsló.

A műsor egy majd 30-perces kompozíciós dzsez stílusú darabbal indult – ami gyakorlailag a kentoni progresszív dzsez és a harmadik-utas dzsez stílusainak a kortársi zenei törekvésekbe ötvözött, mai leszármazása. Talán a Súlytalanság {Zero gravity} vagy a Pegazus(?)című szám lehetett – ezt így utólag nem tudom megállapítani… A kreatív, 3 főbb részre bontható darab balladisztikusan indult, lassan, halk tónusokkal építetten. Számomra úgy tűnt, mintha a zenekar a hely hangzását és a közönséget tesztelte volna evvel. Igazából az ülve játszó Shorter halk futamai először, a darab elején még nem árulták el a mű nagyságát, szépségét. De a harmadik tételre – visszatérés?- már minden a helyére került ebben a fantasztikus zenei szövetben (melynek eljátszását jelentős mennyiségű kotta is segítette…).

Ezután már a rövidebb daraboknak volt itt az ideje. Előbb egy laza improvizáció; tenoron  játszott, lassú darab következett. Ezt követte zongorával kezdődő, avantgárd hangzású műként, megkomponált részekkel építkező mű, mely szépívű futamokkal átalakult egy Shorter-klasszikusba! Az Orbits {Pályák}, régi kedvencem, még az 1965-ös Miles Davis-lemezi első bemutatása óta. Itt is finoman, viszont teljesen mai hangzással szólt.

Negyedikként, keleties zongorabevezetéssel egy WEATHER REPORT klasszikus következett (persze, cím nélkül csak tippelek!). Ezután még két számot hallhattunk, köztük a hatodiknak felhangzó, kissé Footprints-hangulatot is adó számot, amelyben a dobos megmutatta, hogy a hangos, erőteljes dobfutamoknak is a mestere! A betervezett ráadás következett, de ezek számomra nem azonosítható darabok voltak.

Ez a koncert a dzsez {jazz} magasiskolája volt, agyas – talán filozófikus is! -, ugyanakkor érzelmileg is kitűnő, finom hangzatokkal, hangulatokkal. Lehetne ugyan fanyalogni – néhányan megtették! – hogy ez már olykor nem is igazi dzsez! De lelkük rajta! Én a koncertekre nyitott füllel és szívvel ülök be, az előfeltevéseimet pedig igyekszem a ruhatárban hagyni. Mert ilyen hangi csodák befogadására csak nyitottam lehetek képes. Mondom ezt akkor is, amikor talán „csak” érzem azt, hogy néhány éve intenzívebb zenei élményt kaphattam volna egy fiatalabb Shorter hallatán.

Még egy apróság! Én sosem szerettem azt, amikor a közönség a szólókat automatikusan megtapsolja, csak azért, mert dzsezkoncerten van. Ilyenkor mindig bosszantott, hogy a legfinomabb átvezető-átkötő hangok, futamok élvezhetetlenné tévődtek a közönség reakciója miatt. Ezen a koncerten az agyas zene kevesebb tapsolási lehetőséget hagyott, és ez így jó volt nekem. Az a gondolatom sem népszerű bigott dzsezkörökben, hogy a sokszor nincs konferálás, és nem azonosíthatóak az eljátszott darabok. Pedig jó lenne a címeket legalább egy kivetítőn látni. Mert az egy olyan információ lehet, hogy az emlékeimből előhozott zenei emlékmást az újjal öszszevetve értőbb füllel hallgathatnék zenét! Nem is szólva arról, hogy a hálón az azonos témák összehasonlítása; szintén az elmélyülést és jobb megértést szolgálhatná! De ez – sajnos – szemlélet kérdése is.

Mindent összevetve: 60. évem felett ez volt az első igazán komoly személyes Amerika mai hangzásából a dzsez műfajából. Remélem, lesz még egynehány…

 

Szolnok-Kecskemét, 2016. április




There are no comments

Add yours