Babos-e

Miles Davis – magyarul

Miles Davis – magyarul

Gondolatok Babos Gyula lemezéről

Babos-e

Makrokozmosz: ha felnézünk az égre, a köröttünk lévő csillagvilágra láthatunk. Egy olyan világra, amely – korlátozottságával is! – kitágítja szűkbőrű életszemléletünket, világunkat. Távlatot ad a magyar pusztában is… S hogy hogyan került a csizma – ez esetben Miles Davis neve! – az asztalra? Nos, ezt szeretném elmagyarázni!

babos-eh

Számomra Babos Gyula neve, tevékenysége egyet jelent a fiatalságom meghatározó zenei élményeivel, a dzsez-rak [jazz-rock] térhódításával, a zenei\gondolati szabadság kitágulásával. Egykoron első (dzsez\jazz)élményim közé tartozott a RÁKFOGÓ koncertje az Egyetemi Színpadon (Lakatos „Bögöly” Béla, „Szakcsi” Lakatos Béla, Jávori Vilmos, Babos Gyula), illetve a SATURNUS koncertjei Szakcsival és Babossal (továbbá a SYRIUS, a MINI, s így tovább, de ez egy más történet  )! Mondhatnám, a zenei meghatározottságom egyik szegmense Babos Gyula (gitár) zenéjéhez kötődik. Ezért van az, hogy különleges a kapcsolatom avval a zenei világgal, amit Babos neve fémjelez. Mindig szívesen hallgattam őt koncerten, avagy lemezről (e században inkább koncerten)!

Új – 2016-os – koncertlemeze a BMC kiadásában jelent meg, és csak sajnálkozhatok afelett, hogy NEM voltam jelen a lemezfelvétel alapjait képező eseményeken. A felvételek ugyanis olyan őserejű darabokat mutatnak, melyek kompozíciósan vagy hangszerelésükban, összejátékaikban magasra tették a mércét. Amellett hogy Fekete-Kovács Kornél mára már egyenrangú  hangzásokat hoz létre Miles Davis (trombita – a modern dzsez\jazz legnagyobb zenésze a XX. században!) világával! Vagy a 3. dalban Jon Hussell-féle elektronikus trombita-hangzásával! A végeredmény, a hallható produkció mégis eredeti muzsika. Mint ahogy a szabó kisiparoshoz bevitt anyagból a mester méretre szabja az öltönyt, itt is – a hozott anyagból! – nagyon Babos-zenét hallhatunk! Persze, az alapanyag – Davis stílusa, a kemény-bop [hard-bop] dzsezstílus, a davisi rak-dzsez [rock-jazz], Hussell elektro-trombitálása, stb. – felismerhető az ihletett muzsikában. A BABOS’-ötösben ez NEM csak az üres virtuozitás, vagy az elektronikusan módosított gitárhangok egyenhangzásának a csapdáját elkerülő Babos Gyula érdeme, hanem a társaié is: a zseniális Fekete-Kovács Kornél  (trombita, szárnykürt, billentyűs-hangszerek), a most is fantasztikus énekes\szaxofonos Winand Gábor és a ritmusrészlegé (Czirják Tamás – dobok, Barcza Horváth József és Orbán György – nagybőgő).

A lemez 4 számot tartalmaz.  Ezek:

  • Rózsa Sándor (14’20”): – darab „magyaros” témája Bartók Béla Mikrokozmoszából a Hat tánc bolgár ritmusban, 1. című darabjának újrateremtése! Így hangozhatott volna az a zene, amelyben Miles Davis alapzenekara 1969-70 környékén témaként magyar népdalt játszik. Fekete-Kovács davisi hangzással és magaslatokon fúj, Winand szaxofonon csodálatos, Babos szólója kellemesen intenzív. A kemény-bop [hard-bop] stílusú szám egyik csúcspontja a gitárszólót követő ének-improvizáció (Winand Gábor). Babos játéka nem a virgák sora, inkább a finom lélekzene összefogása, irányítása. A téma többször visszatér, mintegy emlékeztetőnek. Orbán György (nagybőgő) és Czirják Tamás (dobok) a végig pörgős és érzékeny, ugyanakkor változatos ritmikai hátteret biztosították! Csak az a kissé sablonos – bár kellően rövid! – dobszóló a darab vége felé; az nem hiányzott nekem.
  • 9 és fél hét (17’55”): lassú, ballada-fantáziának induló darab, melynek első témáját szaxofon és gitár párosán hallhatjuk, majd a trombita belépésével elindul az a motorikus folyamat, melyben az új téma a fúvósok együttjátékán, olykor kánonként is halltató, hogy végére, a rögtönzésekben már finom lüktetésű dzsezballadává váljon újra. Orbán és Czirják pontos és erőteljes játéka felett egy különleges, töprengő gitárszólót hallhatunk. Az elektronikus trombitaszóló ismét davisi magaslatokra visz! A második téma újbóli visszatérése és a záradék végül egy egészen finom, különleges hangulatú számot ad!
  • A tábornok (angolból: A tábornok temetése – 18’47”): Jon Hassell elektromos trombitája hangzásainak felidézésével (egy himnikus bevezető témán), majd a gitárral fantáziaként induló, és gitárrifekkel motorikussá váló ritmusrészleg felett a lassú dallamot 2 fúvóshangszeren hallhatjuk. Ezután az ismét különlegesen finom vonalvezetésű, ihletett énekrögtönzés következik. A gitárszóló itt eléggé zaklatott hangulatú – inkább töprengő, mint virtuóz. A trombita-improvizáció ismét davis-es: a gitárral erősített ritmusrészleg kísérete, olykor ellenpontozása parádés. A témaismétlést követő dobszóló itt izgalmasabb, mint az első darabban.
  • Öt-lett (6’58”): – jellegzetes hangzású, lüktető bőgő-gitár együttjátékával rak-dzsez [rock-jazz] stílusban induló darab; 5/8-os ütemezésben Aztán a csodás, felelgetős trombita-szaxofon párosjáték és a gitár-rögtönzés után átmegy az egész ritmikus szabad-dzsezbe [free jazz]; értékelhető dob-közjátékkal, finom szaxofon-játékkal. Minden a helyén van benne!

A négy felvétel 2 koncertről származik: 2014 december (1-3.) és 2015 február (4.). Az együttesben csak a nagybőgő posztján volt változás, a többiek  minden darabban játszottak.

A BABOS’ MAKROKOZMOSZ-zenekarral tapasztalt muzsikusok örömzenélése került felvételre – egy fiatal dobossal kiegészítve. Csúcsra-járatott muzsika! Aki szereti a hosszasan fejlődő, kimunkált, olykor extatikus és ugyanakkor zenei elmélyülést kínáló darabokat, az nem fog csalódni. Háttérzene-fogyasztók viszont NE kísérletezzenek vele!

 

Libisch Károly                                                                       2017. január 3.




There are no comments

Add yours