puuluup

KONCERT ÉS TORTA (A PUULUUP a Fugában)

Március 1.-én kiállításmegnyitóval, koncerttel egybekötötten ünnepelte a közönség és a szervezők a Magyarországi Észt Intézet fennállásának 20. évfordulóját. A Fuga Bubapesti Építészeti Központ helységeiben (Bubapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5.) tartott esemény tulajdonképpen 4 rétegben – programmal – zajlott.

Kezdődött  minden este 6-órakor A fa az észt építészetben című fotokiállítás megnyitásával a pinceteremben! A mennyiségileg is nagyszabású válogatás képet ad a régi és a mai faépítmények, templomok, lakóházak, középületek és egyéb faszerkezetek – a stadionok lelátóitól a közterületek fajátékaival bezárólag! – megvalósult fényképeivel. A faépítészet honi kedvelőinek igazán gazdag példát mutatva.

Az est plakátja

A második rétege a megemlékezésnek egy február 22. és március 18. közötti fotokiállítás volt a nagyterem utáni helyiségben. A Mondd el. Portrék a kortárs fotográfiából című tárlaton kilenc észt fotoművész fényképeit – és egy videot! – láthattunk!

Segesdi Móni

A harmadik és a negyedik rétege a megemlékezésnek, ünnepségnek a nagyteremben Zajlott. Az intézet munkatársai itt látták vendégül a megjelenteket, itt tartották az ünnepi megemlékezést: Segesdi Móni, az intézmény igazgatója tartott egy rövid köszöntőt, némi aprósüteménnyel és innivalókkal. Ezt követte azt est fő attrakciója, a pUULUUp-koncert!

kantele

hiiu kanten

Talán kezdjük a „kályhától”. A kétfős észt zenekar valami egészen érdekes, itthon ismeretlen szerszámmal állt ki a színpadra, melyet hiiu kannel néven illettek! Ez a hangszer a népi lírák egyik északi változata, tulajdonképpen közeli rokona a kantelének – amiről ugyebár a finn nyelvrokonság miatt is hallhattunk már. Ramo Teder játszott a kisebb hiiu-n, míg a hangszer mélyebb változatát Marko Veisson kezelte. Mindkét hangszer 4-húros volt, és vonóval szólaltatták meg. Ezen kívül a két zenész énekelt is, és kiterjedt elektronikus rendszerrel dolgoztak, ami elsősorban a zenehurkok (loopok) feljátszásban, többszörözésében biztosította a zenei ritmusalapot és a többszólamú vokált a hangszeres szólamok mögött.

A hanghurkok ritmusalapjára megyszólaltak a hangszerek is

A pUULUUp zenéjét nagyon nem lehetet bármiféle stílus alá begyömöszölni! Ők – tréfásan! –újzombiposztfolknak nevezik zenéjüket, de alapvetően az észt népzenére alapozva követnek el mindenféle érdekességet a színpadon! Időnként táncraperdültek, zsolozsmaszerű zenéjük a tibeti imamalmoknál is hasznosítani lehetne, vagy a modern pop rév {rave} stílusába is becsatlakozhatnának dalaikkal! Azon kívül észtnyelvű rep {rap} is kikerekedett tőlük. Nem unatkoztunk tehát!

Táncraperdülve

A másképp talharpa néven is jegyzett hangszer persze nem igazán a virtuóz játékmódoknak kedvez, de  táncalávalót biztosan lehet rajta játszani. Viszont így, ahogy a zenekar használja azokat, kiegészítve az elektronikával: igazán élvezetes másfél óra kerekedett ki belőle.

A hangverseny befejezése viszont még nem jelentett az esemény végét. Mert születésnap torta és koccintás nélkül nem az igazi. Ezt a szervezők is érezték, ezért a nap végén torta, észt vodka és likőr zárták a programot.

(fényképek: Libisch Károly)




There are no comments

Add yours

Loading...